LG Velvet tok, stílus és védelem

lg velvet tok

Okostelefonjainkat nagy becsben tartjuk, hiszen a mai világunk egyik legfontosabb eszközéről van szó, bármikor szükségünk lehet rá. A megfelelő védelemmel ellátni tehát több, mint szükséges. Ennek a követelménynek az LG Velvet tok is megfelel. Az ám, de az igények ennél többről szólnak! Telefonjainkkal ma már éppen úgy, mint az öltözékünkkel, üzenetet közvetítünk, sok mindent elárulunk magunkról. Funkció vagy divat, esetleg mindkettő?

Hogy mi a fontos, azt mindenkinek maga kell eldöntse. Webshopunk viszont abban érdekelt, hogy ki-ki megtalálja a számára megfelelőt az LG Velvet tok számos darabjai között. Skin Pro nem véletlenül az első, amit kiemelünk a kínálatból; hiszen maga az elegancia és minőség egy telefontokban! Valódi bőrből készült termék, klasszikus bookcase, kihajtható típus.

Leginkább azoknak lesz a kedvence, akiknek fontos, hogy komolyan vegyék, akik meg akarják mutatni, hogy ügyelnek a minőségre a legapróbb részletekig. Az említett LG Velvet tokon kívül, más modellek is kaphatóak, erről pedig bárki meggyőződhet, ha felkeres bennünket.

Redmi 9C tok színekkel, mintákkal, formákkal

Egy népszerű telefon nem akármilyen védelmet kíván, csakis személyre szabottat. A Redmi 9C tok éppen ezért a legextrémebb igényeket is kielégíti. Természetesen webáruházunk is hatalmas választékban kínál Redmi 9C tokot, a klasszikustól kezdve a modernen keresztül a bohókásig.

Egyik kedvencünk mindenképpen a Clear View tok, ami szinte észrevehetetlen, mégis teljes körű védelmet biztosít a telefonnak. Azok fogják nagyon szeretni, akik a telefonjukat a külseje miatt is szeretik és semmi kedvük takargatni, inkább szeretnék megmutatni azt. Ez a Redmi 9C tok kihajthatóvá alakítható, így további praktikus oldalát fedezhetjük fel. A különböző típusok és ezen belül is minták, színek rengeteg ízlést kielégítenek.

Egyetlen szempont vezérelte a Ring Armor tok megalkotóit, ez pedig a biztonság, mégpedig háromszorosan! Olyan tokról van szó, amelyik jó esélyekkel védi meg a telefont a durva terepen történő sérülésektől. Ez a típus 3 színválasztékban kapható. Érdemes nálunk szétnézni és kiválasztani a kedvencet!